Banco

jún 24 2021

Érvek a mobil klíma ellen

klíma otthonában

klíma otthonában

A hagyományos split klímákkal ellentétben a fogyasztásuk drasztikusan magas, ezért a költséghatékony klímát keresőknek egyáltalán nem ajánljuk a hűtési teljesítményük jóval alacsonyabb, mint a split klímáké, azaz nem képesek olyan gyorsan és hatékonyan lehűteni a helyiséget, amelybe telepítették. Kimondottan rossz hatásfokkal működnek, mivel a földön helyezzük el, így a térből rendesen elvesz, azaz a bútorok között ennek is helyet kell szorítani, nem úgy, mint a split klímáknál, amelyet a falra is szerelhetünk, a nappali vagy az adott helyiség esztétikusságát meglehetősen rontja. Egyre gyakrabban tervezik robosztus formára, de sajnos minél nagyobb a klíma annál nehezebb a térben való elhelyezése. ha az ablakon keresztül való csőkivezetés mellett döntünk, akkor bizony asztalos és üveges szakember segítsége is elkél a gépben összegyűlő kondenzvíz nem távozik automatikusan, azt folyamatosan üríteni kell a zajszintje igen magas, így éjszaka a nyugodt pihenés érdekében a használatát mellőzni kell mivel nem igényel szakembert a takarítása sem, ezért a tulajdonosnak kell odafigyelnie arra, hogy mindig időben ki legyen cserélve a pollenszűrő és a porszűrő is rendszeres takarításon essen át. Ha inkább a klímaszerelés mellett dönt, keresse a hidegklima.hu weboldalt!

Written by admin


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!