Banco

jún 22 2017

Fregoli és a kis terek

fregoli 130cm

fregoli 130cm

Vettünk egy kis lakást, amit szépen felújítottunk, de gondot okozott, hogy hova tegyük a ruhaszárítót, hiszen nem a legszebb látvány és ha jönnek hozzánk barátok mit csinálunk vele. Erre kerestünk megoldást, amire hamar meg is találtuk a www.szaniteraruhaz.hu/fregoli oldalon. Nagyon örültünk neki, hogy a fürdőkád felett ki tudjuk használni a teret. Annyira tetszett, hogy rögtön anyukám fürdőszobájába is rendeltünk egyet, hiszen nem kell az egész nehéz fregolit megemelni, hanem egyesével, éppen amelyikre teregetünk azt kell leengedni és rárakni a ruhákat. Ez hatalmas könnyítés mert már az idősek nem tudták megemelni a régi nehéz fregolikat. A másik hatalmas előny, hogy már nem kell kivasalni a fregoli okozta nyomokat a ruhákból, hiszen ezek kerek profilú ruhatartó rudak, így nem hagynak nyomot a ruhán. Sok méretben kapható, így biztos lesz olyan méretben, hogy bármelyik fürdőszobába jó célt fog szolgálni.

Written by admin


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!